...a cseppek halkan kopogtak az ablakon és a tetőn. Valahol villám cikázott át az égen, de a hangját már nem lehetett hallani. Szurokfekete sötétség borította a várost, a fények mind kialudtak. Ő pedig felébredt. Valamit érzett. Talán csak egy kelleténél gyorsabb szívdobbanást, egy apró zörejét a háznak, de felébredt. Félt. A rémület átlátszó hálója lassan beszőtte egész mellkasát, s szíve egyre gyorsabban vert. Nem tudta megmondani, miért, vagy mitől, de rettegett. Az egész teljesen értelmetlen és indokolatlan volt, mégis valami ezt éreztette vele. Felült az ágyon, a szélére csúszott és belebújt a papucsába. Dideregve húzta össze magán a köntösét, s lassan, nagyon lassan elindult a lakásban. A sötétség, mint egy vastag, áthatolhatatlan fal nehezed körülötte, s ő ügyetlenül, kézzel tapogatva haladt előre. Aztán ujjai hálásan nyomták meg a kapcsolót a szoba másik végében, s érezte ő is a megkönnyebbülést, de nem történt semmi. Nem volt áram.
Az izgalom gombóca újra megdagadt a torkában. Félt. A sötéttől, a hidegtől és valami megmagyarázhatatlantól, valami ismeretlentől. Odament az ablakhoz, de alig látott valamit. Hallotta a cseppek baljóslatú kopogását, s ez csak fokozta félelmét. Csak állt ott, megbénítva egy eddig teljesen ismeretlen érzéstől, s már az ágyig sem mert visszamenni. Ráébredt, hogy vécéznie kell. A helység a folyosó túloldalán volt, ami pillanatnyilag lehetetlen célnak tűnt.
Behunyta a szemét. Egyet lépett előre és megpróbálta kikapcsolni az agyát. Képek villantak be, mindenféle gyilkosokról, vérről, természetfeletti lényekről, minden valótlan és félelmetes dolog ott volt előtte. Még kettőt lépett előre, aztán megállt. Nem tudott tovább menni. Már látta az ajtót, ahogy szeme megszokta a fénytelenséget, kicsit tisztább lett minden, de ugyanolyan félelmetes. Mintha minden egyes árnyék külön életet élt volna, s csak őt akarták volna. Felnevetett. Kínos és félelemmel teli nevetés volt, de egy kicsit segített. Legalább nem volt csend. A bénulás kicsit feloldódott s elérte az ajtót. Gondolkodás nélkül nyitotta ki, s úgy végezte el a dolgát. Elindult visszafele, de nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy valaki figyeli és pont most akarja hátba szúrni. Hátra sem nézve rohant a hálószobába és ugrott az ágyba. Akkor aztán visszanézett, de nem látott semmit. Magára húzta a takarót, hanyatt fordult és jó erősen behunyta a szemét. Mintha érezte volna, hogy körülállják, nézik és valamit csinálnak vele, hogyha ébren találják. De nem bírta. Kinyitotta a szemét.
A szoba üres volt, csak az alattomos rettegés játszott az érzékeivel. Félelemben aludt el úgy egy órával később.
S akkor valami megmozdult a konyhában...
2009. április 29., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése