2009. május 22., péntek

I can't....but don't even want to...

0 óra 1 perc. Majdnem. Egyre korábban fekszem. Valami betegség lehet. Meleg van. Nagyon. érdekes és kalandos napom volt. Elfogadták végre a progházimat - Hell it's about time - és elkészült a digithf-em is. Annát megleptem magammal, hogy egy little bit kikapcsoljon, és nekem is jót tett. Elolvastam Cinti blogját. Érdekes. De mást nem akarok mondani. Vagyis de. Fura látni, hogy mintha - lehet hogy a hiba az én készülékemben van - olyan dolgok köszönnének vissza, amik egy kicsit hozzám kötödnek. Igaz mit vártam? Hogy csak úgy elfelejt. Nem tudom. Valószínüleg jobb lenne. House szerint nem változunk. Én is ezt hittem. Hiszem.
Nem változtam. Mindig is ilyen voltam, és már jobban tudom milyen. Nem tudunk változni, képtelenek vagyunk. Belül van egy személyiségünk, amit nem tudunk lecserélni legfeljebb elnyomni. Néha van értelme, néha kell, néha szabad, néha nem, de ott vagyunk.
Holnap este iszunk. Egy utolsó alkoholizálás vizsgák előtt. Ideje volt már. Most erre van szükségem, most ez kell. Nem akarok gondolkodni, semmi konstruktívat tenni csak kikapcsolni holnap és szombaton. Holnap haverokkal szombaton Annával.
Az érzés mint mindig csalóka, de mintha az a bizonyos hajó révbe ért volna. De így. Amilyen vagyok. Lehet ezt így is. Miért milyen vagyok? Ki mondja meg? Nem kell. Nem akarom. Úgysem változom.
So this is it. Questions. Who am i? How do i look like? Who gonna tell me? Don't! I don't care. I'm not changing. Nobody does...

2009. május 20., szerda

About life and things...

Este. A szokásos időpont körül. Ül, fejből kiles, örül és ennyi. Ma is találkoztunk, ma egy kicsit mindketten olyan pfff-k voltunk (nem tudom a pfff mióta állapotjelző, de szerintem nagyszerűen érzékelteti a dolgokat) a közelgő vizsgák miatt, de így is jó volt, ennyire még nem örültem sem egy templomnak, sem egy cukrászdának. Szóval happiness és még ott lesz a hétvége.
Tanulni. Kéne. Na ne! De! Nah erről kábé ennyit.
Megszereztem az új Rózsaszín Pitbull albumot és hát mesés. Én ennyit zenén rég röhögtem. Tiszta agyfasz. Pont nekem való.
Na ennyi kérem a mérleg mára, zárul Rudi magárólíró blogocskája.
Amúgy az élet meg ilyen. Csak a jó oldalát kell nézni.
So that's Life. Just always look the right side of it!

2009. május 16., szombat

Another piece of cake, please!

A Heroes első évadjának zárórésze jár a fejemben. Annak az eleje és a vége.
Where does it come from? This quest, this need to solve life misteries, but the simplest of questions can never be ansvered. Why are we here? What is the soul? Why do we dream?....Így kezdődik.
Tegnap Annával voltam. Jó volt, nagyon jó. Aztán én...nem tudom leírni, nem is fogom. Egy kicsit megtépázódot t a lelki világom. Az egész...minden csodálatos volt, és akkor...hát igen. Shit happens. Van mikor beüt a szar. Van. De nem lehetett volna máshol egy kicsit?
Porig aláztam magam. Persze megbeszéltük meg minden, de bennem....újra meg újra előjön és hát nem kicsit szar. De legalább nagyon.
Ez lehet annak a bizonyos érmének a másik oldala? Egy másik szelet a tortából? Nem lehetne mégis az eredetit?
Another side of the coin, another piece of cake...

2009. május 14., csütörtök

Happiness and other sweet things...

Mindjárt hajnali 3 óra, a Rebuplictól hallgatom a Kirúgjuk magunk alól a földet c. számot és nem tudom leírni mennyire boldog vagyok. Ma moziban voltunk Annával. Nem is a film, bár korrekt volt, de nem tudtam nem elfogult lenni, Annával viszont jó volt. De úgy nagyon. Jó eddig is meg minden, de akkor ma meg én voltam olyan hangulatban, hogy nagyon. Bejártam a koliját is, nem semmi volt. Egyszerűen túltengett bennem az energia, de nem is az energia hanem a boldogság. Még érzem az illatát és boldog vagyok. Nyugodt.
Little piece of heaven...
Ez olyan belső csendes örülés. De nagyon jó.
Aztán be is fejezem és alszom...
Boldogság gyár...mint abban a nem is oly régi kólás reklámban...
Happiness Factory

2009. május 12., kedd

Little piece of...

10:15 perc. Kint verőfényes napsütés itt bent csak fullasztó meleg. Megnéztem a House évadzáróját és jó volt, nem is kicsit, de legalább nagyon és most olyan elmerengős hangulatom van. Vasárnap óta változtattam az életvitelemen. Kicsit jobbá igyekeztem tenni, talán sikerült is. Egy napra. Kettőre. De ezt tovább kell csinálnom. Tovább...hmm...érdekes ezt így kimondani, vagyis leírni. Nincs akaraterőm. Meg tudom csinálni. Két ellentétes mondat egymás mellett. Valahol belül is ez van. Hihetetlenül tudok magammal küzdeni és ez...nehéz. Majd lesz valahogy, mert valahogy mindig van. Sokszor kétségek, sokszor nem, de legalább van cél, és van mibe belebukni. Ez most kicsit pesszimista lett. Van miért küzdeni inkább úgy mondom és van egy olyan célja az egésznek, ami összetartja a dolgokat, amiért érdemes, így könnyebb. Vagyis így is pokolian nehéz, d könnyebb mint enélkül.
Most így átolvasva elég érdekes dolgot írtam, de ez van most. Saját magamat kell legyőznöm? Viccesen hangzik mégis...mégsem az.
Mondanék még mást is, de mindegy...inkább meghallgatom Alvintól az Optimista c. számot.
Szóval így áll most a kép egy része, a többit majd máskor.
A tükörnek elég ekkora részlete is ma.
So it's just part of the mirror, part of the whole picture, but still...

2009. május 11., hétfő

I have to change my Fate...

Napsugaras szép jó estét!
A koliban vagyok és este van. Éjjel. 1:32 perc.
Reggel matekpótzh-zom, nem készültem agyon magam, de lényegesen többet készültem mint eddig bármikor. Este végre futni is sikerült elmennem, aminek kiváltképp örülök. Jó lesz elkezdeni edzeni aztán happiness lesz meg peace, meg sunshine meg stardust meg minden egyéb.
Most lefekszem de előtte kiörömködöm magam. Teljesítettem a napi terv túlnyomó részét, szóval alakul ez. Annával is beszéltem, ez szintén feldobta a napom.
Van neki egy meglepetésem, de nem tudom, hogyan kivitelezzem. Még csiszolok rajta egy kicsit, de sztem tetszeni fog neki.
Hát ennyit a máról, minden frankó.
Tanulok és elkerülöm amit el kell.
Mert hisz ez a sorsom...(csak az idevágó Prince of Persia-ás idézet miatt írtam ezt, hiszen:)
You cannot change your Fate. No man can.

2009. május 9., szombat

Hell, it's about time!

Süt a nap, de fúj a szél. Ámbátor a hajam meg sem mozdul. Miért? Bizony-bizony. Idebent vagyok.
Napi hírek: Kiderült hogy Anna elolvasta a blogot, de nem most hanem már korábban. Így olyan fura írni, mert tudom hogy el fogja olvasni, de megpróbálom ettől függetleníteni magam! Itthon vagyok. Otthon édes otthon. A legmeglepőbb az, hogy jó. Az utóbbi időben szeretek hazajönni, mert nyugi van és olyan jó minden. Teljesen más a kis falusi légkör és élet, mint ott a Nagyfaluban. Itt komolyan mondom ugyanannyi alvástól kipihentebb vagyok mint fent. Most épp Hiperkarmától hallgatom a Felejtőt, ami jó. Újra elkezdtem novellát írni, met végignéztem a dolgaim és rájöttem, hogy az utóbbi fél év termése egy kivételével csupa félkész cucc, amit betudok egy kisebb fajta alkotói válságnak, s most megpróbálok valami épkézlábat alkotni.
De nem tudom nem megemlíteni Annát. Valamint nem tudok arra gondolni, hogy elolvassa ezt és mit fog szólni. De mint mondottam ettől megpróbálok függetlenül írni. Szóval mély levegő, tiszta agy és...csapó 1-es:
A héten minden nap találkoztunk és hihetetlenül jól éreztem magam. De úgy igazán. Volt komoly beszélgetésünk is, mikor egyszer csak kicsúszott belőlem az úgynevezett előéletem, de örülök, hogy megosztottam Vele. Nem tudok igazából mit írni, csak boldog ömlengés lenne az egész, mert tényleg jól éreztem magam. Szóval itt happiness van.
Jövő hét.
Tanulás. Zh-k, zh-k, zh-k. Muszáj lesz tanulnom és nem is keveset, de legalább sokat. Rá kellene jönnöm, hogy neki kell állnom különben balhé lesz. Trouble. A lot of trouble.
Most megyek többiekkel nyúlpörit enni, fene a jó dolgom. De vasárnaptól muszáj változtatni a dolgokon és ezt most nagyon tisztán érzem.
A pokolba is, már rég itt volt az ideje!
Hell, it's about time!